A 2012-ben alakult budapesti psych-rock, new wave hullámokon utazó Middlemist Red nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a nemzetközi kapukat ledöntő áttörő siker! Annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy jó úton haladnak… Milyen amikor az ember hisz a céljaiban? Miért kedves szívüknek a Bánkitó Fesztivál és hogyan érhet fel a nemzetközi élvonalba egy, az underground határán játszó banda? Ürögdi Ábellel és Deli Somával készült interjúnkból ez is kiderül!

2012-ben alakult meg a Middlemist Red. Ugye két fajta zenekari törzsfejlődés van: amikor a haverok összeállnak és zenekarrá alakulnak, illetve amikor nagyon tudatosan elkezdenek építkezni, és egyesével kutatják fel a különböző zenészeket. Ti melyik utat jártátok be?

Ürögdi Ábel (dob): Mi a kettő közötti úton fejlődtünk fel. Egy korábbi zenekarban már együtt játszottam a gitárosunkkal, Papp Dáviddal. Onnan pont azért szálltunk ki, hogy alapítsunk egy olyan zenekart, ami sokkal inkább ahhoz a zenei műfajhoz igazodik, amit mi elképzeltünk.

A kiszállás után úgy mentem el a kőbányai zenesuli gólyatáborába, hogy nem feltétlenül számított, hogy felvesznek-e vagy sem, de tudtam, hogy ott valószínűleg lesz 200 zenész… gondoltam csak találok valakit, aki hasonló zenei beállítottságú, mint mi. Ott aztán a csoportomba került a két Soma – mondtam is magamban, hogy ez milyen fura már… két ilyen ritka nevű sráccal összekerülni. Akkor ott a jammelések során már éreztem, hogy egész hasonló vonalakon mozgunk, így felvetettem, hogy mit szólnának hozzá, ha… és igazából ennyi. Szóval a két másik tag, a gitáros-énekes és a basszusgitáros abszolút az idegen ködből jött elő, és kiderült, hogy abszolút egy hullámhosszon vagyunk…

Ezután a következő nagy pillanat egy tehetségkutató volt…

Deli Soma: A gólyatábor után elkezdtünk összeülni, zenélgetni. Ez volt az első olyan zenekar szerintem mindannyiunk életében, amikor a próba után nem az volt, hogy mindenki hazamegy, hanem inkább beültünk még valahova sörözni, kicsit beszélgetni, megismerni egymást, és igazából nagyon hamar legjobb barátokká váltunk. A következő mérföldkő az tényleg az R33 tehetségkutató volt, ahol 15 percet kellett játszanunk… addigra hál’ Istennek össze tudtunk rakni annyi saját számot, hogy ezen el tudjunk indulni. Úgyhogy igen, az volt az első, ahol bemutatkozhattunk, mint rendes, hivatalos zenekar.

Én úgy látom, hogy el is indult a szekér. A következő két év az elég jónak tűnik. Megnyertétek az Index „A Szám” című versenyét, részt vettetek a Cannes-ban rendezett Midem Artist Accelerator programban.

Deli Soma: Igen, azt hiszem, ezt lehet mondani, hogy nagy stenkkel indultunk. A Midem mellett még abban az évben ott voltunk az Eurosonic Fesztiválon Hollandiában is, aztán belekerültünk a Nagyszínpad tehetségkutató programba is… ezek elég nagy elismerések voltak számunkra.

Hogyan éltétek meg ezt a repülőrajtot?

Deli Soma: Nem volt időnk megélni igazából az egészet. Mi pont azon gondolkoztunk végig, hogy alapvetően szeretünk zenét írni, szeretünk zenét csinálni közösen, és nem gondolkoztunk azon, hogy mi történik körülöttünk. Minden egyes szituációban tudtunk valami újat hozni, mindenhol volt valami saját aktualitásunk, amit itthon szerintem még senki nem csinált rajtunk kívül. Úgyhogy emiatt igazából bele se gondoltunk abba, hogy mi zajlik, csak folyamatosan éltünk a lehetőségekkel.

Ürögdi Ábel: Ennek a nagy része, amiről most beszéltél, fél év alatt zajlott le. Mi kihoztunk egy kislemezt, lett egy menedzserünk, onnantól jött az Indexes verseny, aztán a Deezer Young Guns programja. Szóval ez mind kábé fél év alatt, az első lemezünk elkészítéséig mind lefutott. Ez egy nagyon sűrű fél év volt. Nyilván baromira örültünk neki, de nem nagyon lehet erre felkészülni… bár mi szerintem nagyon jól kezeltük. Próbáltunk tényleg a saját értékrendünket megtartani - szerintem ma is a mainstream és az underground határmezsgyéjén mozgunk. Sokszor sokkal otthonosabban mozgunk a kisebb fesztiválokon, mint a Bánkitó, vagy a Kolorádó, vagy a Fishing on Orfű, mintsem a hatalmas fesztiválokon. Egymásra is találtunk a Bánkitóval, amit én nagyonbecsülök.

Miben mások ezek a kisebb fesztiválok?

Deli Soma: Tudod mi a durva? Hogy amikor a Bánkitón játszunk, olyan mintha a legbensőségesebb baráti körünknek játszanánk. Itt pedig úgy érzem, hogy a közönséggel megvan egy olyanfajta kapocs, ami talán egyébként sehol máshol nincsen meg. Ez egy valódi, együtt lélegző, fejlődő közösség. A Bánkitó volt az első fesztiválunk, ahol valaha felléphettünk… vagyis az első, ahová hivatalosan bookingoltak minket.

Ürögdi Ábel: Igen. Az, hogy itt kezdtünk és most mi játszhatunk az egyik fő fellépőként, az egy hihetetlenül nagy dolog nekünk. Nagyon sokat köszönhetünk a fesztivál hozzáállásának, annak, ahogy a szervezők ezekhez a feltörekvő zenekarokhoz állnak. Hogy meghallják, meglátják bennük a potenciált, hogy hisznek bennük. Ez egy tök jó és nagyon fontos dolog. Mi nagyon nagy kedvvel jövünk ide vissza minden évbe és tényleg egy fénypontként éljük meg a Bánkitós koncertünket.

Mit gondoltok, meddig juthat el a Middlemist Red?

Deli Soma: Legyünk őszinték! Egy Kárpát-medence közepi országból próbálunk nemzetközi karriert befutni. Ez az abszolút cél és mindig is ez volt. Nem szeretnénk magukat behatárolni, csak és kizárólag regionális zenekarként létezve. A látszólagos korlátainknál sokkal távolabbra akarunk merészkedni. Persze ez borzasztóan nehéz, viszont azt érzem, hogy az elmúlt években - pláne a magyar zenekarok között - olyan hihetetlen produkciók növik ki magukat, amik már így ténylegesen felzárkóznak a nemzetközi trendekhez. Ez minket is inspirál, és erre bátorítunk mindenkit!

Ürögdi Ábel: Szeretnék még annyit hozzáfűzni, hogy sok zenekar nem mer belevágni ebbe, mert alapesetben nincs erőforrás rá, nincsenek kapcsolataik. A nulláról elkezdeni építeni, az tényleg ijesztő, de látjátok, hogy igenis, meg lehet csinálni, ha az ember hisz magában és csapatban.

Mit jelent az ,,építés”? Ez csak menedzsment kérdése, vagy rajtatok is múlik?

Ürögdi Ábel: Nálunk egy olyan csapat alakult ki, ahol abszolút van beleszólásunk abba, hogy mi történik. A menedzserünk, meg akik segítenek minket, nem dirigálnak, hanem ugyanúgy a csapat tagjai, mint mi. Tudják, tudjuk, hogy mik a céljaink és ők igyekszenek egy reális talajt adni ennek az egésznek.

Ti mit tudtok azért emberileg tenni, hogy ez minél több helyen így működjön?

Ürögdi Ábel: Talán azt, hogy ösztönzünk másokat arra, hogy érdemes belefektetni a pénzt és az energiát abba, hogy külföld felé is elkezdjenek orientálódni és próbálkozni. Az ahogy itthon a Bánkitó megadta nekünk a lehetőséget 4 évvel ezelőtt, az egy nagyon nagy lökés volt… hogy hittek bennünk, hogy van értelme építkeznünk és külföldön is megpróbálni. Persze nehéz, de valakinek muszáj törni az utat. És 4-5 zenekar töri is. Ha ez nem inspiráció, más kezdő zenekaroknak, akkor nem tudom mi az.

Soma Neked személy szerint melyik a kedvenc saját számod?

Deli Soma: Alapvetően a Vanishing Point című számunknak van az egyik legérdekesebb struktúrája, ez talán a legkompaktabb számunk, amit eddig írtunk. Ehhez kapcsolódóan csinálunk is egy fesztivált, aminek a neve is az, hogy ,,Vanishing Point”. Csak mondom, hogy a Dürer kertben kerül megrendezésre október 6-án.